Támogass minket az APEH SZJA 1 % felajánlásával!
Adószámunk:
18052909-1-41
Vác Város Polgármesteri Hivatala
Floch Cukrászda
Vörösház Virág és Ajándék
Dreher Nagykereskedés
XLSport
Táncos múlt: PéterA versenytánccal való kapcsolatom azzal kezdődött, hogy nem akartam foglalkozni ezzel a sportággal. De az első versenyem után gyökeresen megváltoztak elképzeléseim. 1986 végén kezdtem ismerkedni a műfajjal. Partnernőm Mantovay Viktória lett, akivel egészen 2001-ig táncoltam. Büszke vagyok arra, hogy párváltások nélkül futottunk be egy töretlen karriert. Hogy a hazai versenytánc egyik legeredményesebb versenyzői lettünk. A hazai versenytánc egyik legmeghatározóbb generációjával versenyeztünk, és fejlődtünk. Olyan kiváló táncosokkal, mint Dudás Tibor, Keleti Andrea vagy Németh Péter. Pályafutásunk során - C és S osztály között -, 26 bajnokságon (Budapest-, Országos- és Magyar Bajnokságok - standard, latin, tíztánc) vettünk részt, s mindannyiszor döntőben, 22-szer pedig a legjobb háromban végeztünk. Öt bajnoki címet, tíz 2. helyezést, hét 3. helyezést és számos nemzetközi sikert jegyeztünk. Két-két magyar bajnoki 2. és 3. hely fémjelzi pályafutásunkat, és egy magyar bajnoki címmel felérő Budapest bajnoki győzelem. Karrierünket 1999-ben egy sérülés törte meg. Ezt követően lezártuk amatőr pályafutásunkat. Megtorpant pályafutásunkat már nem tudtuk újra lendületbe hozni, ezért néhány sikertelen próbálkozás után befejeztük a versenyzést 1992-ben alapítottam a BOLERO Szabadidő-, Kulturális és Táncsport Egyesületet. Egyesületem - melyben Mantovay Viktóriával közösen tanítottam -, az ország egyik legsikeresebb műhelyévé vált a latin stílusban. Erről a tevékenységről részletesen olvashatsz a "Versenyeredmények/Büszkeségeink 2005 előtt" címszó alatt. Végzettségek 2003 - versenytánc sportoktató - Semmelweis Testnevelési Egyetem 2006 - aerobik sportoktató - Fitness Company |