Támogass minket az APEH SZJA 1 % felajánlásával!
Adószámunk:
18052909-1-41
Vác Város Polgármesteri Hivatala
Floch Cukrászda
Vörösház Virág és Ajándék
Dreher Nagykereskedés
XLSport
Érdekességek: Péter1973-tól tíz éven keresztül versenyszerűen sportoltam az Újpesti Dózsa majd a Budapesti Honvéd színeiben. Úszóként Delfin korosztályban bajnokságot nyertem, öttusázóként csapatbajnoki harmadik helyezés volt legjobb eredményem. Táncos pályafutásom azzal kezdődött, hogy Haláltánc címen írtam egy két felvonásos táncdrámát. A darab egy amatőr színjátszó-találkozón országos díjat nyert. 1985-ben az Országos Szórakoztató Központ Akrobatikus Revütáncos Képzőjének lettem a diákja, 1988-ban fejeztem be ezt az iskolát. Közben táncszínházat hoztam létre LARST néven. 1986 - Csapatomat zenés színházzá alakítottam át. A Sztárcsinálók című rock- operát állítottam színpadra. Ezzel a produkcióval - amit rendeztem, koreografáltam és egyik főszerepét is játszottam -, a Rock Színház előcsapataként léptünk a közönség elé. 1987 - A Pesti Műsor és a Petőfi Csarnok által meghirdetett Csillag születik tehetségkutató énekversenyen 189 induló közül az 5. helyet szereztem meg. 1988 - Szólistaként, kis csapattal folytattam énekesi pályám, egy amatőr versenyen előadói díjat nyertünk. 1989 - Dalszövegíró versenyt nyertem, amit Szikora Róbert hirdetett meg. Írtam egy történetet "Az idő kövei" címen. Ezzel képregény-novellaírói pályázaton szereztem első helyezést. 1991 - A Nemzeti Sport novellaírói pályázatán lettem díjazott. 1996 - Az év legjobb folk-rock zenekarának választott ELON együttes lemezén jelent meg egy dalszövegem. A "Rejtély" című dal hosszú ideig volt hallható a kereskedelmi rádiók műsorában. 2001-ben előadója voltam az I. Profi Táncszemináriumnak, amin oktatóknak tartottam előadást a nevelés és pontozás szempontrendszeréről. |