Támogass minket az APEH SZJA 1 % felajánlásával!
Adószámunk:
18052909-1-41
Vác Város Polgármesteri Hivatala
Floch Cukrászda
Vörösház Virág és Ajándék
Dreher Nagykereskedés
XLSport
2005 után2011. A 2011-es év óriási fordulatot hozott csapatunk életében, miután az év első felében hat meghatározó kettősünk vált szét, köztük három tavalyi országos bajnokunk. Ez a felfordulás gyökeresen megváltoztatta céljainkat. Az év első felében elinduló továbbfejlődés helyett 2011 az építkezés elkezdésének éve lett. Versenyeinken a döntős és dobogós helyezések aránya nem változott, a győzelmekből lett kevesebb. A szétválásoknak köszönhetően a Bolero 19 éves történetének ötödik legkevesebb versenyét teljesítették párosaink, szám szerint 56-ot. Mérlegünk 50 döntős pozícióból 39 dobogós eredmény, 11 arany-, 17 ezüst- és 11 bronzérem. 2011 emlékezetes eredménye, hogy csapatunkból - fennállásunk óta - már 50 különböző páros állhatott bajnoki dobogón, valamint, hogy 2008 óta országos bajnoki indulóink csak döntős helyezéseket szereznek. Eredményes versenyzőink: Cseresznyék Dávid - Csernák Krisztina Magyar Bajnokság 13., Budapest Bajnokság 4. A felnőttben Simon Gergő - Jeszenszki Anna Magyar Bajnokság 14., Országos Ranglistaverseny 10, Budapest Bajnokság 2. A felnőttben, emellett egy győzelmet szereztek Cseresznyék Dávid Jeszenszki Anna A kategóriában egy-egy 2. és 3. helyezés Bóka Dániel Szalai Nikolett B ifjúsági OB 2., két győzelem és egy ezüstérem Ferenci Roland - Boros Noémi B felnőtt BB 6., egy-egy 2. és 3. helyezés Glózer Gergő - Szalai Nikolett B ifjúsági - egy felnőttek közt elért 2. helyezéssel búcsúztak el egymástól. Polgár László - Bűdi Vivien C felnőtt BB 2. OB 4., valamint három-három 1., 2. és 3. helyezés. Az év folyamán mindössze kétszer nem álltak dobogón. Magyari Viktor - Torba Zita neve mellett C felnőttben egy-egy 2., 3. és 4. helyezés áll. Sinkó Máté - Rigó Adél D ifjúsági OB 6., emellett négy győzelem, két 2. és három 3. helyezés Köllő Dávid - Torba Regina D ifjúsági Budapest Bajnokság 4. emellett egy első, két 2., két 3. és egy 6. helyezést szereztek. Sinkó Máté - Hesz Anita D ifjúsági - egy-egy 2. és 3. helyezés 2010. A 2010-es év ünnep volt csapatunk számára. Szinte minden tervünk valóra vált.Három országos bajnoki cím, majdnem minden párosunk osztályának legjobbjai közé jutott. Nemzetközi sikerek, világranglistán is jegyzett eredmények, komoly lehetőségek a jövőre nézve. 75 klubközi versenyen 29 győzelem, húsz 2., és nyolc 3. helyezés.Egyesületünk lendülete megmaradt a fejlődésben, a szakmai építkezés során, és az eredmények terén is 2009 után. Az év kicsit nehezen indult több versenyzőnknek, de táncosaink minden ponton fokozatosan előreléptek. Cseresznyék Dávid és Csernák Krisztina Rising Star győzelmet, Budapest- és országos bajnoki címet, emellett további hét sikert jegyeztek a B felnőtt kategóriában. Fontos presztízscsatákból is győztesen tudtak kikerülni. Simon Gergő és Jeszenszki Anna nemcsak a B ifjúságiak közt törtek az élre, hanem az ország legjobb ifjúsági párosai közé is bekerültek. Főként a nemzetközi versenyekre koncentráltak, ennek köszönhetően az ifjúsági latin világranglistán a legjobb 100, a felnőtt latin rangsorban a legjobb 800 közé jutottak. Egy-egy 1., 2. és 3. nemzetközi ifi eredmény mellett, felnőttek közt kétszer a legjobb 24-ben is táncolhattak. Klubközi versenyeken két 2., és három 1. helyezést gyűjtöttek – közte országos- és Budapest bajnoki címet. Három év alatt öt bajnokágon indultak, s valamennyit megnyerték. Ferenci Roland és Boros Noémi két-két győzelem és ezüstérem mellett több értékes döntős helyezést is szerzett. B ifjúsági Budapest bajnoki ezüstérmesünk az év első felében még gyengélkedett, és kereste az útját, majd több olyan eredményt mutattak fel, amivel gyökeresen átírták a papírformát. Több hazai, náluk nagyobb név legyőzése mellett, egy-egy tánc erejéig Dávidot és Krisztát is megtréfálták. Glózer Gergő és Szalai Nikolett is az év második felében talált igazán magára. D junior II-ből C ifjúságiba lépett kettősünk pár hónapos tapogatózás után a bajnoki esélyesek közé lépett előre. Országos bajnoki cím, Budapest bajnoki ezüst mellett négy további győzelem, két második, és egy-egy 3. és 4. helyezés szerepel nevük mellett. Ebben az évben Polgár László és Bűdi Vivien teljesítették a legtöbb versenyt táncosaink közül. Öt első, hét 2., valamint egy-egy 3., 4. és 5. helyezést szereztek. C ifjúságiban szerepelt párosunk idén a felnőttek közt folytatja, s tör a B osztály felé. Nevükhöz fűződik egyesületünk legtöbb dobogós helyezése 2010-ből, és ugyanannyi elsőséget jegyeztek, mint Gergő és Niki. Köllő Dávid és Torba Regina D junior II-ben ezüstérmesek lettek a Budapest Bajnokságon. A dobogós helyezések terén a második legtöbbet szerezték klubunkon belül, négy első, öt 2. és három 3. helyezéssel. Eredményes párosaink közé feliratkozott Magyari Viktor – Torba Zita (C felnőtt) - Budapest bajnoki döntő 7., és egy további 3. helyezés, valamint Sinkó Máté – Hesz Anita (D ifjúsági), - két bronzérem. Krónikánkhoz hozzátartozik, hogy két ígérete is szétvált klubunknak. Előbb Konrád Kevin – Rigó Adél (C junior II – egy győzelem és 6 hely), majd egy C felnőttben elért 5. helyezés után Holicza Róbert és Kármán Fanni döntött úgy, hogy nem folytatják tovább a közös munkát. 2009. Az előző évben elindult tendenciák töretlenül folytatódtak tovább. Bajnoki sikerek, és meghatározó szerep a klubközi versenyeken is. Versenyeik több mint felében dobogós, több mint harmadában pedig első helyezést szereztek versenyzőink. 88 versenyen 29 győzelem, 12 ezüst- és 10 bronzérem. Az országos bajnokságokon minden kettősünk döntőben táncolt. Egy bajnoki címünk mellett, két ezüstérmet, egy bronzot és egy 4 helyezést jegyeztünk. A Budapest bajnokságon szinte ugyanez volt a helyzet. Összességében elmondhatjuk, hogy párosainkat az ország legjobbjai közt tartják számon. Két korábban meghatározó szereppel bíró párosunk - Cseresznyék Dávid-Zsigmond Emőke és Magyari Viktor-Goldschmied Tímea - szétvált. Dávid és Emő egy egészen lenyűgöző eredménnyel búcsúzott - Szabadkán 134 pár közül a 34. helyen végeztek úgy, hogy az itthon legjobb helyen jegyzett párok közül többet meggyőző fölénnyel előztek meg. Simon Gergő - Jeszenszki Anna C ifjúsági országos- és Budapest bajnokok Az év során 10 győzelmet szereztek, ebből hármat már B osztályban. C osztályban abszolút bajnokoknak is nevezhettük őket, miután az ifjúságiak és a felnőttek versenyeit is magabiztosan nyerték. A kicsit döcögösen induló B-s pályafutás hirtelen beindult számukra. A sors fura fintora, hogy miután közös karrierjük során először nem jutottak döntőbe, rá két hétre ezüstérmesek lettek a pozsonyi nemzetközi ifjúsági versenyen. Cseresznyék Dávid - Zsigmond Emőke Mindössze három versenyt teljesítettek az év folyamán. Nyertek egy A osztályos klubközi versenyt, döntőt táncoltak az év Rising Star versenyén és Szabadkán 34-ek lettek egy világranglistaversenyen. A székesfehérvári búcsú nem sikerült a legszebben Szabadka perspektívájából. Ott a hazai favoritok közt végeztek, és egyértelműen igazolták klasszisukat. De a nemzetközi elismertség kevésnek bizonyult egy lényegesen gyengébb hazai mezőnyben Dávid az év második felében elkezdte a munkát új partnerével - Csernák Krisztinával. Ferenci Roland - Boros Noémi C ifjúsági országos- és Budapest bajnoki 3. Hullámzó idényt produkáltak. A meggyőző és a bizonytalan közt ingadozott teljesítményük.Ennek tudható be, hogy bár C-ben egyértelmű dobogósként az OB ezüstéremért is harcban voltak, B-s karrierjük nem indult be úgy, ahogy előzetesen vártuk. Polgár László - Bűdi Vivien D ifjúsági országos bajnoki 2., Budapest bajnokság 4. Laci és Vivi a döntők stabil szereplőivé váltak. Már C-ben is nyertek egy versenyt, emellett még három ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Az országos bajnokságon lehengerglő produkcióval rukkoltak elő, a bajnoki cím sem volt tőlük messze. Laci és Vivi a papírformát meghazudtolva meneteltek a döntőig, s állhattak a dobogó második fokára. Glózer Gergő - Szalai Nikolett D junior II. - OB és Budapest bajnokság 2. Új csillag született klubunkban. Gergő és Niki jött, és győzött 11 versenyen, kérszer már C osztályban. Emellett öt második és három harmadik helyezést szereztek. A kisteleki basic junior I-II-es versenyen 4. helyen zártak és kipróbálták magukat egy nemzetközi junior versenyen is, ahol éppen lemaradtak a döntőről. Az évet a klub egyik legeredményesebb párosa közt zárták, s kiérdemelték az év felfedezettej címet is. Az éve egyik legnagyobb meglepetését Konrád Kevin és Rigó Adél szolgáltatták azzal, hogy a D junior II-es országos bajnokságon a 4. helyen végeztek. Kevin és Adél a C osztályosok közt sem veszett el. Egy győzelem, egy 3. helyezés és két további döntő - kifejezetten biztatókezdésnek mondható új osztályukban. Győzteseink közé feliratkozott három sikerrel Holicza Róbert és Kármán Fanni (D ifjúsági), valamint Köllő Dávid - Torba Regina (D junior II). Hosszú, sikeres pályafutás után, még több dobogós helyezést szerezve elbúcsúzott egymástól Goldschmied Tímea és Magyari Viktor. Az éve végén Viktor, új párjával - Torba Zitával - egy harmadik helyezéseel iratkozott fel eredménylistánkra. 2008. IDSF Open Pozsony 40 pár / 13. 2007. |